Hol is tartottunk?

Ja igen…

Ígértem, hogy nem foglak bombázni hírlevéllel, és ezt nagyon jól be is tartottam. Olyannyira, hogy talán átestem a ló túloldalára, és körülbelül nullára redukáltam a kommunikációt.😅Viszont ha érdekel, akkor mesélek arról, hogy mi történt az elmúlt időszakban.

Szóval…

Megszületett Ágoston fiunk, aki most ünnepli az első szülinapját. Nagyon örültünk az érkezésének, és minden gyönyörűen, időben alakult. Azok a dolgok, amik miatt aggódtam (beérünk-e a kórházba, a lányokra ki vigyáz, stb), mind elsimult, mire elkövetkezett születésének a napja. Nagyon nagy hála van bennem ezek miatt. 😌

Pár nappal ezután a nagyobbik lányom megkezdte az iskolát, elsős lett.

Hardcore… Kórházból ki, iskolába be.

Párnapos babával ott ültem a volt iskolám udvarán és büszkén húztam ki magam, hogy a kislányom iskolás lett, és elképesztő, hogy már itt tartunk! Szerettem volna őt is támogatni az életének ebben az új fejezetében, így mindenképp elmentem az évnyitóra én is.

Eközben drága középső lányom óvodát váltva kezdte meg az évet, így számára is fontos volt, hogy ott legyünk mellette érzelmileg, fizikailag, mindenhogyan. És most biztos eszedbe jut, hogy „jujj és még középső is csórikám”. Igen. 🙂 Én is az vagyok, így pontosan át tudom érezni, hogy mennyire lényeges az, hogy mellette álljak és odafigyeljek rá.

​Így kitaláltunk egy rendszert. Az anya-lánya fix napokat. Az altatást pedig teljesen a férjem viszi egy éve. A csütörtöki nap volt a kisebbik lányomé, a pénteki a nagyobbik lányomè. Ekkor ebéd után jöttek haza, elmentünk valamerre, vásároltunk, vagy forró csokiztunk és próbáltam mindent úgy alakítani, hogy töltsem őket (már ha nem éppen betegen volt itthon valamelyikük).

​De bevallom, nagyon elfáradtam.

​Aztán ahogy telt az idő, kisimultak a dolgok. Helyreállt a családi egyensúly.

Talán érthető miért voltam eltűnve, ezért is szerettem volna mesélni most erről nektek. Úgy hiszem, hogy mindennek megvan a maga ideje. Meg kellett tanulnom azt, hogy most nem annak volt itt az ideje, hogy a fotózást teljes erőbedobással végezzem. Most annak volt az ideje, hogy befelé figyeljünk. Egymásra. A családra. Az újra definiálásra. És bár nehéz volt, és sok-sok energiát igényelt, a legfontosabbak mégis a gyermekeink, hogy őket óvjuk és védjük, és segítsük az életüket kibontakoztatni.

De míg ezek történtek, ősszel beiratkoztam egy 4 hónapos utómunka képzésre. Az ország legjobb családfotósától, Englert Orsitól tanulhattam hétről -hètre (jártam már nála korábban, így talán tudod, hogy nem először tanulok tőle). Szoktam mesélni fotózáson, hogy én éjjel dolgozom a képeitekkel, vagy délutáni alvási időben, így sokszor alig vártam, hogy este legyen („úgysem alszom” jeligére), és haladhassak a tananyaggal. Remélem te is látod majd azt, amit tanultam. 🙂

Hamarsan írok még, vannak új terveim, új vágyaim és projektjeim, amikről szeretnék még mesélni.

Addig is élvezd ki a nyarat, jó pihenést!

Remélem jól vagytok! 😉

Szeretettel,

Zsuzsi