Mostanában sokat gondolkodom azon, mennyire nehéz megkülönböztetni a valódit a mesterségestől. Ti is biztos érzitek: egyre több a mesterségesen előállított kép, videó, hang – minden, ami „tökéletes”, de nem mindig igazi.

A mesterséges intelligencia lehet áldás is, ha jól használjuk. De ha rosszul, akkor könnyen megtéveszthet, elveheti a hitelességet, és összezavarhat bennünket.

De hogy jön ez a fotózáshoz?

Amikor a hamis pénzt próbálják felismerni, a szakértők nem a hamisítványokat tanulmányozzák, hanem az eredetit. Olyan jól ismerik az igazit, hogy azonnal észreveszik, ha valami eltér tőle.

Ugyanez igaz az életre is.
Ma már szinte bármit elő tudunk állítani mesterségesen: színeket, ízeket, akár dallamokat is, sok dolgot fel lehetne sorolni. De van valami, amit semmi sem tud helyettesíteni: az együtt töltött idő, az őszinte figyelem és a valódi kapcsolódás.

És pont ezt látom, amikor eljöttök fotózásra.
Látom, ahogy kiszakadtok a hétköznapokból, egymásra figyeltek, nevetés és játék közben elfelejtitek, hogy épp fotózás van. Ezek azok a pillanatok, amik valóban számítanak — és amiket én képekbe zárhatok nektek. Ki tudjátok zárni azt, hogy én most éppen fotózom, és együtt játszotok, egymásra figyeltek. Én ebben segítek nektek (ha ti is partnerek vagytok ebben), hogy amikor eljöttök, olyan közös játékokra hívlak benneteket, ami elfeledteti veletek azt, hogy egyébként ti most fotózásra jöttetek. 🙂

Amikor nálam vagytok, nem pózolni jöttök, hanem jelen lenni.
Én pedig csak segítek abban, hogy ez a valódiság megmutatkozzon a képeken is.